2010. szeptember 14., kedd

Ismerkedés a környékkel

Úgy érzem mintha egy hete írtam volna utoljára, annyi történt az elmúlt 24 órában.
Szóval kedves Kolos körbevezetett a városban valamennyire. Mutatott jó boltokat, jó kajáldákat, az egyetem és a város egyes fontos épületeit. Aztán megmutatta hol lakik. Bemutatott a szobatársainak, akik:
Balázs, egy magyar másodéves
Ildi (Sud), magyar gólya, Balázs barátnője
Rafaelnek, a német lakótársuknak
Közben megjelent Andrew, egy phd tanuló, aki szintén beszél magyarul, mert magyar felesége volt.
Egyből tök jól kijöttünk. Kiderült, hogy mivel Balázs lőrinci és deszkás van egy csomó bmxes közöt ismerősünk és mivel Ildi a Karinthyra járt, ezért vele is. Kolos meg tanított kockázni.:)
Ezután elkísértem Kolost és Ildit az felújított iskolai konditerembe, hogy én is megnézzem. Nem szép dolog persze konditeremnek csúfolni, mert kb akkora mint az egész Europark. 100 font egy évre a bérlet a diákoknak, ami szerintem még magyar viszonylagban is olcsó. Főleg ha azt nézzük, hogy mennyi minden van benne, még uszoda is. Nem tudom, hogy megvegyem-e, mert én tőlem lehet benne 1 milliárd forintnyi csúcsminőségű kondigép is, én akkor is én akkor is inkább sportolok vagy max fekvőzőm, minthogy a vasat nyomjam. Aztán megláttam, hogy van mászóbérlet csak 40 fontért egy évre. Na ez már mindjárt jobban tetszett, igen ám, de azt csak a 100fontos bérlettel együtt lehet használni, szal az már 140 font plussz a cipő, heveder kölcsönzés, ami 2 font alkalmanként. Ha felszerelést is vennék akkor kb 200 font lenne, amit most kéne költenem. Akkor meg már inkább egy használt dirtbringát veszek 250-300fontért. De azért még a gólya7en elmegyek kipróbálni a termet meg a falat, mert ingyenes.
Este meg a headphones/silent partyra mentünk Walterral a szobatársammal és később Ildi is csatlakozott hozzánk. Vele nagyon jól elvoltunk, mert tulajdonképpen mi voltunk az egyetlen valamirevaló partytáncosok. Senki mást nem láttam dárézni, de mégcsak shuffleozni sem. A magyar kultúra mégiscsak rocks...:)
A 3-4 órás éjszakai alvásom után pedig felkeltem reggel 7kor, hogy az első iskolai jelenésemet tegyem. Az elsős mérnökkel a King's Buildingsbe mentem, ahol regisztrálás meg kis idegenvezetés volt. Kiderült, hogy nekem nem is kellett volna jönnöm, hiszen másodévesként kezdem az egyetemet. El is akart küldeni valami nő, hogy jöjjek vissza másfél óra múlva, mert akkor lesz a mi találkozónk. Megkérdeztem, hogy addig nem ülhetnék-e be az elsősök előadására, mert nincs mit csinálnom, meg kint hideg is van. Mondta, hogy nem. Gyanús volt, hogy ez hülyeség, úgyhogy ügyesen megtaláltam az előadást és immáron a Head of Mechanical Engineering (gépész dékán) -tól kérdeztem hogy miújság. Mondta, hogy jó hogy ha én is meghallgatom a beszédét, de holnap 10kor is jöjjek a 2.évesekkel. A másik időpont téves volt. Szóval igen, az egyetemen úgy látom valóban magamnak kell majd intéznem az ügyeket és senkinek ne higgyek el semmit, amig azt 2 különböző forrásból nem hallottam.
Aztán kicsit shoppingoltam a city centerben. Vettem pl University of Edinburghos pulcsit is meg 1-2 iparcikket a szobámba. Találtam vmi afrikai gyorséttermet, akik gyakorlatilag GYROSt/Kebabot csinálnak, csak kicsit máshogy.
Egyébként most egy darabig egyedül leszek a szobámban, mert Waltert hazaküldte az UK kormány, mert nincs még meg a vízuma. Ma reggel indult. Visszamegy az USÁba és ott kell megvárnia, hogy megérkezzen a vízuma. Aztán jön vissza. Elég röhejes. Legalább fizeti neki a skót állam a retúr jegyet.
Elég álmos vagyok, de azért ma este is lesz vmi buli természetesen. Gyűjtöm a karszalagokat, már van 5. :)

2 megjegyzés: