2011. szeptember 22., csütörtök

Költözés

Hétfőn átköltöztem! :) Nem is volt olyan nehéz, mint ahogy azt vártam. Az itteni BKV nem vonaljegyet árul, hanem 100 perces jegyet. Ebbe a 100 percbe éppen belefért kettő oda-vissza utazás a koleszből az új lakásba, harmadjára pedig átvittem a bringámat, bringával. :)
Az első körben a bőröndöt és a dobozt vittem, amibe mindent bedobáltam és körbecelluxoztam ismét. A második körben csak egy ágymatracot cipeltem át, amit az egyik kiköltöző szomszédom hagyott rám. Gondoltam megtartom, mert jól fog még jönni. Például Misha is ezen aludt amikor itt volt. Viszont, ahogy elindultam az utcán a busz felé eszembe jutott a bolond hajléktalan, aki a kolesztól kb 50 méterre "lakik" egy bolt kirakata előtt az utcán. A környék látszólag befogadta. Nem látom, hogy bántanák, gondolom kaját is ad neki valaki. Néha láttam labdázni a gyerekekkel. 10 méterről érezni a szagát. Szóval szerencsétlen ember nem hogy hajléktalan még bolond is, gondoltam több hasznát venné a matracomnak mint én magam. Elindultam hát felé, hogy odaadjam neki. Már ahogy közeledtem felé káromkodott valamit, amit nem értettem. Amikor elé értem megkérdeztem, hogy kéri-e a matracot. Erre szintén káromkodni kezdett valami furcsa nyelven, amit valószínűleg csak ő ismer. Megkérdeztem mégegyszer. Ő erre felkelt és megindult felém káromkodva. Kérdőn oldalra néztem, ahol egy szenegáli kismama figyelt minket és az arcáról ezt olvastam le: Igen, ő bizony egy gyagyás ember, akin még segíteni sem lehet. Nem akartam hát erőltetni a dolgot, nehogy nekem jöjjön (mármint a csöves, nem a kismama), tovább álltam hát.
Szóval végre otthagytam azt a környéket, ahol az egy hét alatt kétszer láttam, hogy a rendőrök letartóztatnak valakit, ahol a hölgyek az utcán dolgoznak, a férfiak pedig időnként gyanúsan megkérdezik, hogy mire van szükségem és ahol négyszer láttam patkányt, s egyszer bele is rúgtam véletlenül. Ehhez képest most ugyanazért a pénzért egy csöndesebb, panorámás lakónegyedben vagyok, ahonnan 10 perc a belváros és 15 perc a suli bicóval.
Részletek és képek a lakásról a folytatásban...

1 megjegyzés:

  1. Jól jöhet az a matrac még máskor is. Mire letelik az éved egész gazdag leszel -:).

    VálaszTörlés