2012. március 6., kedd

Facebook vs blogolás

Pár éve már akkor kaptam a szemrehányás ha két hétig nem írtam a blogomba. Mostanra már senki sem igényli. És ki a hibás? Természetesen a Facebook! Már a nagymamám is beadta a a derekát a jó öreg Marcnak és sorra lájkolja a képeimet. Ugyanakkor azt is a Facebooknak köszönhetem, amikor egyáltalán elolvassa valaki, amit írok, hiszen már nem verem nagy dobra csak belinkelem.
De talán akit érdekel, az a profil oldalamon keresztül több mindent megtud rólam, mint innen. Legalábbis arról, hogy hol jártam, mit csináltam.
Vannak fönt például képek Rómából, ahova Torino után mentünk a srácokkal (Péterrel és a három muskétással). Aztán, miután mindenből simán vagy épphogy levizsgáztam, -Az eredményeim a minimum és a maximum 60%-100% között változtak - síelni mentünk Péterrel és Józsival (a francia lakótársammal) egy hétre Franciaországba a Meex által rendezett Winterbreakre. Nagyon jó, sportos és mulatós kikapcsolódás volt egyben. Ajánlom figyelmébe annak, aki megteheti, jövőre.
Ezután visszatértünk Genovába, Péter összepakolt és nekivágtunk a hazautunknak. Péternek véget ért az Erasmusa, nekem pedig csak 3 hét múlva kezdődött a suli (2012 február elején járunk). Elindultunk hát hazafelé reggel 10kor és út közben beugrottunk Duinoba, ahova két évig jártam suliba. Mindössze egy órát töltöttem ott, de az nagyon aktívan telt. Szinte mindent/mindenkit láttam, amit/akit akartam és még az iskolagyűlés végére is beugrottam. Sajnos a nap hátralevő része nem ment ilyen simán. Szlovéniában végig hóvihar tombolt, csúszott az autópálya és alig lehetett látni. Egy hókotró mögött, 40-nel döcögve, de este 11 órakor megérkeztünk Magyarországra. Édesapám telefonos segítségével találtunk egy jó igényes panziót Letenyén, ahol megpihentünk. Másnap - lévén, hogy még mindig cudar időjárás uralkodott - otthagytuk az autót, felbuszoztunk Nagykanizsára majd onnan ki-ki vonatozott a maga hazájába - Péter Pécsre én pedig a dicső fővárosba.
Otthon szeretettel vártak - mint mindig. Azon a hétvégén volt a farsang az egykori általános iskolámban, ahol Alex pajtásommal mi csináltuk a jósdát. Azaz Zsuzsikával, aki az én, Esztella ászisztensem volt. Időnként pedig cseréltünk. Ja, meg ne feledkezzek Zsigmondról, a 600 éves maláj gizmán szoborról sem, aki időnként megszólalt az asztal alól, ezzel nem kis meglepetést okozva a kíváncsi lurkók számára. Mint mindig, a farsangot ezúttal is Moncsi szülinapi összeruccanása koronázta meg, amin ezúttal személyesen is ott lehettem nem csak Skypeon. (Az elmúlt 3 farsangon nem tudtam ott lenni.)
Pár nap múlva csomagom érkezett. Genovából hozták, de vérbeli portugál. Anának hívják, Madeira-szigetéről származik, fekete hajú, mindig mosolygós, csöndes, kedves, megértő. Mindössze 153 centi magas, nem is túl nehéz, pedig imádja az édességeket. A 21. szülinapom óta ismerem és azóta jobb minden nap vele, mint nélküle...

ui: ...lehet, hogy mégsem a Facebook tehet mindenről. And after all, things change...

2 megjegyzés:

  1. Lelkes olvasója voltam a blogodnak, de olyan sokszor hiába jártam erre, hogy én is leszoktam az olvasásáról. Csak ma, egy hónappal a bejegyzés után jártam erre.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Attila! Néhányszor jártam itt az utóbbi időben és el kell neked mondanom, hogy ez már több a soknál! Hogy képzelted, hogy ennyi ideig nem írsz? Na és mi lesz a rajongókkal??? Rájuk nem is gondolsz? Ejnye bejnye Attila... :)

    PS: remélem azért jól vagy és csak lustaságból nem írtál! :)

    VálaszTörlés