2012. január 23., hétfő

Szurk!

Aki szeret izgulni értem (Mama!), az most megteheti, mert holnap (kedden,), szerdán és csütörtökön is lesz 1-1-1 vizsgám. A három legnehezebb. Az egyik más ismétlő. A 2 másik vizsgám már meg van.
A legutóbbi "Fisica Tecnica" elég röhejes volt. Reggel 9re kellett bemenni, de csak 13:00-kor kerültem sorra. Addig figyeltem, ahogy a többiek felelnek. 2 tanár feleltetett, fél óra per fő. 11 óra tájban nagyon ideges lettem, hogy milyen hülye módon működik ez az egész. Edinburgh-ban elénk raktak volna egy papírt pár feladattal és már (1-2 óra múlva) kész is lennénk. Ehhez képest itt egy nyamvadt mértékegységet nem láttam a táblán, csak betűket, levezetéseket, hosszú unalmas egyenleteket.
Ráadásul nem elég, hogy a tanárok a saját idejük többszörösét használják fel a vizsgáztatásra, de szegény diákoknak (mint én) is itt kell szívniuk egész nap. Aztán 12-kor bejelentették, hogy mehettek haza és majd 2 óra körül vissza kéne jönni. Ezt már nem hagytam annyiban és kegyesen belezsúfoltak a reggeli felelők közé. Így én voltam az utolsó áldozat és a vizsga is elég komolytalan volt. A saját Erasmus koordinátorom feleltetett, angolul. Ráadásul, amit nem tudtam azt felírta a táblára helyettem, nekem meg csak bólogatnom kellett. Szóval eddig nem nagy dicsőség.
Na de majd a következő 3 napban...

2 megjegyzés:

  1. Szia! Most olvastam a blogodat csak, mivel mostanában nem sokat írsz . Remélem, már túl vagy a vizsgákon.

    VálaszTörlés
  2. Szia Attila,

    Szilárdi Laura vagyok. Keresgéltem olyan magyar diákokat akik Edinburgh-ben tanultak, és rád bukkantam. Ne haragudj, hogy így ismeretlenben írok Neked, de tanácsot illetve segítséget szeretnék kérni, abban, hogy hogyan tudnék jelentkezni vagy kijutni én is. Orvos szeretnék lenni. Esetleg Te nem ismersz kint élő magyarokat akik az orvosit végzik és tudnának Nekem segíteni,válaszolni pár kérdésemre?

    Megadom az email címem: szilardilaura@gmail.com vagy Facebook-on: Laura Szilárdiként találsz meg.

    Előre is köszönöm,

    Laura

    VálaszTörlés