pre-Genova

Kedves olvasóim!

Remélem jól telt a nyaratok! Az enyém nagyon, de most új kalandok várnak rám Genovában.

Ugyan sokat gondolkodtam rajta, de nem fogok egy új blogot nyitni azzal a címmel, hogy attilaingenova.blogspot.com. Mivel a University of Edinburghtól nyertem meg az Erasmus ösztöndíjat, úgy gondolom, hogy ez az évem az edinburghi élmenyeimhez köthető.

Edinburgh részéről pikk-pakk megvoltak az előkészületek, viszont Genova felől ez nem (volt) ilyen egyszerű. Először is, bármit akarok nekem kell megkeresni az felelőst („il responsabile” – ezt nagyon sokat emlegetik errefelé). Így, írtam még májusban egy professzornak, aki segített kiválasztani a tantárgyaimat (úgy ahogy), hiszen ez elengedhetetlen volt az Erasmus szerződéshez. Aztán júniusban elkezdtem kutatni az internetes jelentkezést illetően, de júliusig el sem készültek a webes felülettel az olaszok.

Augusztusban pedig kb 3 naponta telefonáltam és/vagy hívtam fel az egyetemet, hogy segítsenek már nekem szállást keresni. Ohh, de hát az nem úgy megy. Azt mondták, hogy csak akkor tudnak segíteni nekem, ha személyesen befáradok az ő irodájukba - reggel 9 és 12 között – és akkor majd elkezdenek keresni nekem szállást. Addig pedig egy 8 ágyas koleszszobában lakhatok, ahol az első négy éjszaka ingyenes ugyan, de a többi 18 euro/éjszaka. Meg hát különben is mennyi cucc lehet egy olyan szobában, ahova 8 diák érkezik egy évre való cuccal? Na szóval ez a megoldás nem annyira tetszett, úgyhogy addig keresgéltem, amíg sikerült megtalálnom jelenlegi szállásomat, a Firenze-Zurigo diákszállást, ahol egy szingli szobát kaptam. Elég drága, de az árban benne van menzai étkeztetés is és így már talán ez a legolcsóbb lehetőség.

Az utazást illetően nem voltak kétségeim, hogy Wizzairrel fogok repülni Bergamoba, majd reptér busszal és vonattal jutok el Milánóba és Genovába. Be is szereztem a repülőjegyet vasárnapra, szeptember 11-ére. Nem direkt akartam pont ezen a napon - ilyenkor jött ki jól. A csomagolás – mint mindig – sok fejtörést okozott otthon. Szerettem volna hozni a bringámat, de mivel csak két kezem van és rengeteg holmim, ezért ez nem volt egyszerű feladat. A megoldás az lett, hogy egy bőröndöt telepakoltunk a másiknak pedig beleöntöttük a tartalmát egy kerékpárszállító kartondobozba, a szétszedett bringám köré. De mivel egy 25 kilós 140*100*30cm méretű dobozt nem könnyű szállítani hozzácelluxoztunk egy molnárkocsit, mintha a poggyász része volna. Mindehez persze jött még egy jól megpakolt hátizsák.

A Ferihegyen fóliázó pasasnak elég olaszos volt a mentalitása: „Nem tudom lefóliázni a dobozt, mert nem fér be a gépbe.” – De aztán csak megcsinálta kézzel az életúnt forma. A repülőn sikerült elaludnom és –gondolom emiatt- félbeszakadt a kontaktlencsém. (Igen, elkezdtem lencsét hordani) Persze mire erre rájöttem már vért köpült szegény szemem a sok nyomogatástól.

A vonaton szerencsére sikerült befoglalnom a budi melletti csomagszállítő részt. De azért izgalmat okozott, hogy mindössze 10 percem volt átszállni a buszról a vonatra és 3 perccel az indulás előtt még jegykezelő gép után rohangáltam (Olaszországban kezelni kell a vonatjegyet a peronon.), de csak olyannal találkoztam amely azt írta, hogy „fuori servizo” (nem működik) vagy már eleve le volt szerelve. Ezért úgy gondoltam kockáztatok, mert nem akarom lekésni a vonatot. Szerencsémre nem jött a jegykezelő (aki amúgy kezeletlen jegyért 50 eurora megvághatna) , így végülis van egy ingyenjegyem Milánóból Genovába, amit még 3 hónapon belül felhasználhatok (és fel is fogok).

Igen ám, de amikor megérkeztem Genovába nem számoltam vele, hogy az itteni utcákhoz/járdákhoz képest a macskakő olyan, mint az Ady Endre úthoz képest a Hungaroring. Hogy elbírtam-e a 70 kiló csomagot hozni 4 gesztenye méretű keréken? Lehet tippelgetni! A választ a következő bejegyzésből megtudhatjátok… J